19 izgalmas tény Csungkingról, a városról, amelynek a területe majdnem akkora, mint egész Magyarország

 

Valószínűleg hallottál már a világ legnagyobb városairól – Pekingről, Tokióról, Újdelhiről vagy épp Mexikóvárosról. Ezek valóban hatalmasak, Peking például nagyjából 30-szor akkora, mint Budapest. Akad azonban egy kevésbé ismert város, ami ötször akkora mint Peking, és alig kisebb kicsivel, mint Magyarország teljes területe.

A Liked.hu-nál utánajártunk ennek az óriási városnak, hogy megoszthassuk veletek a legérdekesebb tényeket vele kapcsolatban, és egyúttal feltárjuk, hogy miért is olyan vonzó a külföldi turisták számára.

1. Majdnem akkora, mint Magyarország.

1251983103_1220010443578741.jpg

Csungking egy kínai nagyváros a Jangce partján, ami alapvetően két régióból áll: egyrészt magából a városból, másrészt az azt körülölelő, közigazgatásilag hozzá tartozó mezőgazdasági területekből.

30,7 millió ember él itt nagyjából 82 ezer négyzetkilométeren, ami pont akkora, mint Ausztria területe, csak épp közel négyszer annyian lakják.

2. A vonatok a házakon keresztül mennek.

380435344_369540122001002.jpg

Képzeld el, hogy kilépsz a 7. emeleti lakásodból, és azonnal egy metróperonon találod magad. Na, Csungkingban nagyjából ez a helyzet, az emeletes házak belsejében ugyanis lyukakat alakítottak ki annak érdekében, hogy ne kelljen lebontaniuk a lakóházakat a várost keresztülszelő egysínű vonathálózat építésekor. A lakók szerint egyébként a szerelvények hangja egyáltalán nem zavaró.

3. Úszó éttermek.

1106330736_1018810222200116.jpg

Első ránézésre talán úgy tűnik, hogy ezt a hatalmas emeletesházat éppen szállítják valahova, de nem így van: ez valójában az egyik a sok tucat lebegő étterem közül, ami hihetetlenül népszerű Chungkingben. Az éttermekben egyébként a folyóból kifogott halak a fő specialitások.

4. Játszóterek a tetőn.

189610540_280222001260215.jpg

A sűrűn lakott területek és a város infrastruktúrája miatt a játszótereknek már csak a házak tetején jutott hely, de ez nem is baj. A levegő ugyanis itt jóval tisztább, mint lent, ahol a kipufogófüsttől fuldokolnak az emberek, a kilátás pedig egyszerűen fantasztikus.

5. Kompakt parkolás.

Bár területi szempontból Csungking a legnagyobb város, még sincs elég parkolóhely, ezért a kínaiak ilyen és ehhez hasonló eredeti módszereket találtak ki, hogy helytakarékossá tegyék a parkolóházakat.

6. Több emeletes utak.

1991161657_1837452622001380.jpg

A kínai mérnökök útépítése egyszerűen lenyűgöző. Ha valaha is azt gondoltad, hogy a budapesti közlekedésben nehéz kiigazodni, akkor nézd meg, milyen összetett úthálózatban kell kiigazodniuk az embereknek Chungkingben. GPS legyen a talpán, ami itt képes navigálni. 

 

7. A város meredek hegyoldalon fekszik, így az út néhol a házak tetejével van egy magasságban.

A városlakók életének megkönnyítése végett Csungkingban számtalan ilyen hatalmas mozgólépcső található. Ez a képen látható például 112 méter hosszú, 52 méteres szintkülönbséget gyűr le, és egy utazás rajta 3 percig tart.

 

810417093_663662200138051.jpg

 

8. Fekvő felhőkarcoló.

2046024291_1562200140892526.jpg

Mivel már egyszerűen nincs hova építkezni a városban, ezért Csungkingban egészen újfajta felhőkarcolók jelentek meg, mégpedig a fektetett felhőkarcolók. Ezek lényege tulajdonképpen, hogy vagy eleve úgy építik a házakat vagy a meglévőket alakítják át, hogy a tetejükre egy vízszintesen elhelyezett emeletes házat lehessen építeni.

 

1846128496_1220015961852494.jpg

 

 

9. A felhőkarcolók egyúttal hirdetőtáblaként is funkcionálnak.

Ha valaha is azt hitted, hogy a new york-i Time Square-en vannak a legnagyobb reklámhirdetések a házak oldalain, akkor vess egy pillantást a fentebb látható videóra.

10. Gigantománia.

95839221_1131922001605906.jpg

2009-ben adták át itt a világ leghosszabb hídját, a Chaotianmen Bridge-t, ami közel 2 kilométer hosszú.

 

1920690541_2112200175817661.jpg

 

A híd megnyitása előtt felvonóval lehetett gyorsan átjutni a folyó túlpartjára, amely napjainkban roppant népszerű a turisták körében.

 

303346547_1144220018323620.jpg

 

Kína egyik legnagyobb könyvesboltja szintén Csungkingben található. Az emberek nemcsak olvasni, hanem fényképezkedni is jönnek ide, mivel a bolt főcsarnokában a tükröződő mennyezet a végtelen könyvespolcok illúzióját kelti, ami egészen hátborzongató látványt nyújt.

11. A színes folyók által felosztott város.

1359381928_1830220018549686.jpg

A város központjában a Jialing folyó tiszta vize találkozik a Jangce folyó barna, koszos vizével.

12. Szokatlan várostervezés.

1724681681_1322001993306299.jpg

A modern tervezők olykor felettébb szokatlan ötleteket használnak a város dizájnjának kialakításához. Ezek a lámpák például egy belvárosi buszmegállót díszítenek.

13. Műemlékek a világ minden tájáról.

1540496125_1550088122002065.jpg

A helyi parkokat a világ más tájáról összelopott hamis látnivalók díszítik. Ez itt a képen például az amerikai Rushmore-hegy apró példánya, 4 amerikai elnök portréjával.

14. Hagyománytisztelet.

1916079167_1205422200214877.jpg

Noha a város modernnek tűnik és számtalan technikai újítás van, az itt élő gyermekeket például továbbra is fonott kosarakban a hátukon szállítják a lakosok.

15. Biztonság és kényelem.

575242445_122002180184863.jpg

A fiatal városlakók annyira függenek a készülékektől, hogy a városi hatóságok külön sávot alakítottak ki a kezükben okostelefonnal sétáló emberek számára.

16. A helyiek szokatlan hobbija.

225730841_999682200222706.jpg

Csungking egyik lakosa egyszer részt vett egy helyi szálloda reklámkampányában, ahol az volt a feladata, hogy sellőként ússzon a szálloda medencéjében. Annyira megtetszett neki a szerep, hogy elkezdett sellőjelmezeket varrni, hobbiját pedig vállalkozássá gyarapította. Ma már a városi strandokon szinte minden felnőtt nő sellőjelmezben úszkál, ezen már senki meg sem lepődik a városban.

 

17. Vizsgázás egy vízi parkban.

401708017_2220023053626969.jpg

Annak érdekében, hogy a főiskolai felvételi vizsga kevésbé legyen stresszes a diákoknak, a hatóságok különféle szórakoztató helyeken, például vízi parkokban íratják meg velük a tesztet.

18. Nyitott nyilvános WC-k.

1304659230_63220023577820.jpg

Ebben a városban még a nyilvános vécék is turisztikai attrakciók. Főképp azért, mert borzalmasan rosszul építettek: ez a képen látható például egy domb szomszédságában épült, ezért az embereknek esernyővel kell magukat takarni vécézés közben, hogy a dombról ne láthassák őket az emberek.

19. Ókori történelem.

584163622_486220024013357.jpg

Csungking nemcsak led fallal borított üveg felhőkarcolókból áll, hanem számtalan ősi épület is található itt egyúttal. Nem véletlenül: a várost ugyanis 3000 évvel ezelőtt alapították, amikor a félig-meddig mitikus pa törzs itt alapította meg a Pa államot. Ezt az államot i. e. 316-ban az a Csin fejedelemség hódította meg, amely i. e. 221-ben egész Kínát egyesítette.

1189-ben a déli Szung-dinasztia Csao Tun nevű trónörökösét Kung hercegévé, majd császárrá koronázták. Az új császár kijelentette, hogy az események „kétszeres boldog ünnepet” (suangcsung hszicsing) jelentenek, s e megjegyzés nyomán a várost átnevezték Kétszeres Ünneppé (Csungcsing, ill. Csungking). Azóta ezt a nevet viseli a város.

Forrás: