Vannak emberek, akiknek egyszerűen öröm nézni a munkájukat, hiszen bármihez is nyúlnak hozzá, szinte a puszta érintésüktől ‘arannyá’ változik minden. Aggodalomra semmi ok, ebben a cikkben ugyanis egy ilyennel sem fogtok találkozni, sőt, az alábbiakban egyenesen olyan „szakképzett” emberek munkáit gyűjtöttük össze, melyeket csak egy hajszál választ el attól, hogy emberiség ellen elkövetett bűntett címszó alatt büntetni lehessen.
1. Az utat ugyan tisztára mosta, de csinált egy kis extra melót az útfestőknek.
2. Felszedték a biciklis sáv burkolatát, így sikerült visszarakni.
3. Maximális biztonság.
4. Na, mit gondoltok…melyik lakót utálják legjobban a szomszédok?!
5. Pedig milyen ígéretesen indult…
6. Kínában gondoskodnak róla, hogy ne legyen unalmas a közlekedés.
7. A céljukat azért végül is elérték, hiszen ha valamire, akkor erre a forgó hirdetőtáblára aztán biztos, hogy felkapják a fejüket az emberek…
8. Ha nem látnám, valószínűleg el sem akarnám hinni.
9. Ez a veszély mindig fennáll, amikor e-mailben küldöd el, hogy mit szeretnél nyomtatni a fiad pólójára.
10. Amikor azt hazudod a szerkesztőségben, hogy Te vagy a labirintusos játékok mestere, pedig fingod sincs, mi a lényegük. A-MAZE-ING!
11. Ember legyen a talpán, aki itt kiigazodik.
12. Egy étterem, ahol sószóróban szolgálják fel a ketchupot.
13. Napi találós kérdés: ezt az ajtót vajon kinek/minek tervezhették?!
14. Amikor szólsz a villanyszerelőnek, hogy minél olcsóbban kéne kihozni az elektromos hálózatot…
15. Első nap az új munkahelyen.
16. ,,Így jött ki, főnök!”
17. Nem is rakhatták volna jobb helyre ezt a kézszárítót…
18. ,,A festésért fizetnek, nem azért, hogy pakolásszak…”
19. Ez történik, amikor az új fiú emlékezetből próbálja meg lefesteni a mozgássérült jelet.
20. Vajon elkérte utána a pénzt a festésért?!
21. Védőfólia: aluljáró edísön.
22. Itt nem a legbiztonságosabb a sötétben tapogatni a kapcsolót a falon.
23. Ez is egy módja a kátyúzásnak.
24. Örök rejtély marad.
25. Itt sem lesznek majd túl izgalmas prezentációk.
26. ,,Nutellával töltött fánk…”
27. Erről Yoda mester aranyköpése jutott eszembe: ,,Tedd vagy ne tedd, de ne próbáld!”
28. Ő csak kijelzőt szeretett volna a fejtámlákba, mint a menőknek…
29. Gondosan megtervezett kialakítás.
30. Végezetül az én személyes kedvencem: a munka hőse, aki minden tőle telhetőt megtett, hogy elhárítsa a problémát…
Forrás: