Az életünket olyan írott és íratlan szabályok határolják, melyek nélkül elszabadulna a káosz a Földön. Bár a legtöbb ember számára a világ legtermészetesebb dolga ezeket betartani, akadnak olyanok, akik már-már bűncselekménnyel felérő módon hagyják figyelmen kívül ezeket a szabályokat.
Megpróbáltuk csokorba szedni a mindennapok során legtöbb bosszankodást okozó illemtani hiányosságokat, melyekért egy normális világban komoly büntetés járna az elkövetőknek.
1. Bűncselekmények a konyhában
3 év börtönbüntetés azoknak, akik nem nullázzák le a mikró számlálóját, miután kiveszik belőle az ételt.Életfogytiglant azoknak, akik nyitva hagyják a hűtőszekrényt. És 1 év közmunka azoknak, akik visszarakják a üres, koszos edényeket a hűtőbe, csakhogy ne kelljen elmosniuk.Teafilterrel együtt mosogatóba tett bögre.Egy év fizikai munkát azoknak, akik úgy sütik az ételeket, hogy utána nem lehet elmosni az odaégett serpenyőket.Azok, akik nem lapítják ki a palackokat és alumínium dobozokat mielőtt a szemetesbe dobják.120 nap nevelőintézetet azoknak, akik kisírják maguknak az ételt a boltban, majd nem kell nekik és ott rohad meg a hűtőben vagy a kamrában.Életfogytig tartó börtönbüntetést azoknak, akik megeszik az ételünket az engedélyünk nélkül.
2. Bűncselekmények a fürdőszobában és a WC-ben
Amikor valaki leejti a földre a törölközőt és ott hagyja. Az ilyen embernek 7 napig kellene a kanapén aludni, miközben az összes lehetséges fény, a tévé, a router, a házimozi, stb. az arcába villog.Mikor zuhanyozás után valaki nem állítja vissza a vízsugarat a csaptelepre.Amikor valaki kidobja a fogkrémet anélkül, hogy megpróbálná kipasszírozni az utolsó krémet is a tubus aljáról.Amikor a WC-n ülsz, és valaki lekapcsolja a világítást, Te meg csak ülsz ott és kiabálsz, mint egy vakond.Amikor valakinél a forró víz van a hideg víz helyére kötve és fordítva.
3. Közösség ellen elkövetett bűncselekmények
Büntetőjogi felelősségre vonást azoknak, akik napi 5 történetnél többet osztanak meg, és hangüzenetet küldve kommunikálnak másokkal.5 év átnevelő tábort azoknak, akik cipővel jönnek vissza a lakásba, mert „elfelejtettek valamit”. (a frissen felmosott padló csak súlyosbító körülmény)Amikor valaki nem kapcsolja le a villanyt, miután elhagyja a helységet.Amikor valaki a tiszta ágyon ül a koszos ruhájában.Amikor egy idegen lerakja a saját szemetét egy lakóépület egyébként is mindig zsúfolt, közös szemeteséhez.
4. Bűncselekmények a tömegközlekedésen
Börtönbüntetést azoknak a szülőknek, akik nem tesznek semmit, miközben a gyerekük hangosan kiabál és/vagy rongál valamit utazás közben.10 szempillatépést azoknak a sofőröknek, akik indexelés nélkül váltanak sávot az utolsó épületben.
,,Nem tudsz leülni, mert nekem 50 percig így kell ülnöm, kinyitott esernyővel, sajnálom."
Amikor valaki büdös ételt eszik egy zsúfolt tömegközlekedési eszközön.Amikor az elállják az utad a mozgólépcső kijáratánál vagy a metróajtónál és forognak, mint John Travolta.Csattanós pofont azoknak, akik mind a 2 táskájukat és 5 szatyrukat az ülésre rakják, csakhogy senki más még véletlenül se tudjon leülni az egész buszon.
5. És természetesen: bűncselekmények a nyílt utcán és intézményekben.
Egy hónap közmunkát azoknak, akik nem az arra kijelölt helyre dobják a cigicsikkeket.Lakatlan szigetekre száműzést azoknak, akik kihangosítva beszélnek telefonon.Amikor nem szedik össze a szart a kutyájuk után.Amikor valaki zenét hallgat az utcán az ablakod alatt éjjel 3-kor.Életfogytiglani börtönbüntetést annak, aki úgy ásít, köhög vagy tüsszent, hogy nem teszi a kezét a szája elé.Amikor 100 kassza van egy szupermarketben, de nem nyitnak újat, inkább állj csak szépen fél órát a sorban.Amikor egy vekni kenyérrel állsz a sorban, de az előtted két bevásárlókocsival álló ember mégsem akar maga elé engedni.Fegyházbüntetést azoknak, akik az utolsó utáni pillanatban kezdik el keresni az aprópénzüket, a klubkártyájukat, a kuponjaikat és a bankkártyájukat a pénztárnál.És persze, na persze…a leggusztustalanabb fajta mind közül: aki már fizetett egyszer előtted a gyorsétteremben, de visszavág eléd, mintha az lenne a világ legtermészetesebb dolga, mert elfelejtett egy szószt, sajtburgert vagy játékot a gyerekének.